Fura novemberben havazást látni, főleg ilyen erőset. Bizony ez nem olyan, mint Magyarországon, itt nem havas eső esik, hanem a levegő melegsége ellenére is havazik. És másnap még meg is maradt, szóval ebből lesz még valami. Karácsonykor talán minden fehér lesz. Az itteniek szerint lehet, hogy térdig is fog érni a hó. Nagyon kíváncsi vagyok rá, mert akkora havat nem láttam még, vagyis nem emlékszek rá. Viszont ezzel el is jött a ténylegesen hideg. Úgy értem, hogy a nagy havazásban persze kint voltam és megnéztem mindent, élveztem. Aztán rájöttem, hogy annyira átfagytam és csurom vizes voltam a rám olvadt hótól, hogy vacogni kezdtem. Képeket is alig bírtam csinálni, mert pillanatok alatt vizes lett a képernyőm, amire nem reagált semmit a telefont, így kénytelen voltam törölni. Csak, hogy ezt úgy tudtam, ha nem volt rajtam kesztyű, minek következtében lefagyott a kezem. Ördögi kör, de végül egy papírzsepivel letisztogattam a telefont és fényképezgettem. Talán 1 órát voltam kint, de már annyira átfagytam, hogy mikor levettem a nadrágom rákvörösek voltak a combjaim a hidegtól. Ilyenkor annyira örülök, hogy van kád a szobámban. Egy forró kád víz után egyből felmelegedtem. Természetesen ki is fáradtam, túl nagy volt az izgalom és öregszek is. Csak vicceltem. Mindenesetre annyira jó volt, hogy nagyon hamar elaludtam, és így kipihenten ébredtem reggel, aminek különösen örültem.

Már most nagy a karácsonyi hangulat itt, a Black Friday pedig a legjobb dolog, bár nem veszek semmit, mert nem tudnám hova rakni. Pedig annyira jó lenne egy saját ház, ahova mindent össze tudnék vásárolni és még élvezhetném is. Cserébe élvezem azt a tömérdek mennyiségű csokit, amit összevásároltam, hátha még több fogam lyukas lesz. Bár szerintem már nincs fogam, ami ne lenne lyukas. Gáz, de hiába mosok fogat mindennap, sajnos ez genetika.

Hamarosan annyi hó lesz, hogy lehet majd hóembert építeni és hóangyalkát csinálni. A probléma ott kezdődik, hogy idetalálták ki a csizmát, ami nekem nincs, így be kell érnem a sportcipővel. Viszont annyira hideg van kint, hogy leginkább a szobában, - ahol jó meleg van -, gubbasztok.

Az emberek még mindig kedvesek és remélem, hogy azok is maradnak. Még mindig próbálom magam rávenni arra, hogy elmenjek beiratkozni az ingyenes angol nyelvtanfolyamra, de mindig húzom. Majd holnap ráveszem magam. Ahogy néztem a beosztást csak reggel vagyok, kihúztak estére, így lesz másfél nap szabadom, aminek most különösen örülök. Mosnom kéne, de nem jött össze annyi szennyes, így még várok egy kicsit. Legközelebb csak vasárnap leszek off-os. Péntek, szombaton viszont buli lesz a hotelben, sajnos dolgozok, viszont annak köszönhetően, hogy vasárnap nem, így szombaton munka után le tudok nézni, hogy milyen is.

Hiába vezettek körbe nagyvonalakban, még most sem tudom, hogy merre kell mennem, vagy mi hol van. Ezért izgalmasnak gondoltam az első munkanapomat. Egyik munkatársam kezdett el magyarázni, hogy mit kell csinálni, ami inkább összefoglalva, „figyeld mit csinálok, ez lesz a te dolgod is”. Úgyhogy néztem, hogy mit csinálnak a többiek, odamentem és hallgattam, hogy hogyan vesznek fel a kollégák rendeléseket. Annyira nem tudtam sokáig hallgatózni és figyelni, mert nekem a kenyerek szétosztását kellett csinálnom, ami egy nagyon egyszerű dolog, így örültem neki, hogy szimplán csak annyit kell beszélnem a vendégekkel, hogy a négyféle kenyér közül melyiket szeretné a vacsorához. Lényegében próbáltam mindig mozgásban lenni, hogy ne lássák, hogy nem csinálok semmit, így szedtem le a tányérokat és mindig csináltam valamit. Elég gyorsan eltelt az az 5 óra, márcsak arra eszméltem fel, hogy 11 óra és már megyünk is haza. Illetve én fel a szobámba. A többieket még most sem tudom, hogy ki hol van, nincs külön staff blokk így nem is nagyon tudok barátkozni, maximum munka közben, illetve inkább utána, amikor már takarítunk, mert nagyon sok vendégünk szokott lenni.

Ugyanilyen volt a második estém is, akkor is a kenyérrel voltam elfoglalva, szedtem az asztalokat és terítettem, hogyha a többieknek kellett. Sokan voltak, de most még a hotel igazgatója is itt volt, ami annyiban volt segítség, hogy nem kellett nekem rendeléseket felvenni. Félek ettől, megmondom őszintén, mert annyira fura itt az angol és amúgy az emberek viselkedése, hogy mikor mit mondunk. Még minden annyira új, így remélem, hogy egy pár hétig még nem kell ennyire a vendégekkel foglalkoznom. Ami még nehezíti számomra az egészet, hogy mindennap más a menü, így hiába tanulnám meg a napi menü sort, vagy a rövidítést, másnap más lesz. Ami nem baj, mert legalább változatos és ebből is látszik, hogy minőségi ez a hotel. A lényeg, hogy annyira sokat dolgoztunk, hogy az igazgató meghívott minket egy italra, munka végén. Miután elment az összes vendég leültünk az étterembe, az igazgatóval együtt, és beszélgettünk. Illetve a kollégák beszélgettek, én hallgatóztam. Amikor engem kérdeztek, akkor válaszoltam, mert lényegében nem tudtam hozzászólni semmihez, és az angolommal sem mindig értettem, hogy mit mondanak.

A fura csak az volt, hogy kb. éjfélkor kerültem ágyba másnap meg reggelre kellett mennem, így elég keveset aludtam.

November 12-én indultam el megint hajnali fél 4-kor, hogy kiérjek a repülőgéphez és 6 órakkor felszálljak. Minden simán ment, anyuval becsomagoltattuk a bőröndöt, és izgultam azon, hogy vajon hány kilós lesz. Eddig mindig többletsúlyom volt vagy valamiért plusz kiadásom volt. A sorban állásnál a torkomban dobogott a szívem, aztán végül én jöttem. Lemérték a bőröndöm és mit ad Isten 17,5 kiló tehát a megvett 23 kilóban végre benne volt. Nem kellett ráfizetnem és boldog voltam. Az már kevésbé lelkesített, hogy egyedül megyek a nagyvilágba. Az volt a szerencsém, hogy Inverness-t már ismertem, így nem volt meglepő és nem is kellett bolyonganom.

Wizzair-rel elrepültem London Lutonig, felvettem a csomagomat és még arra is volt időm, hogy egyet egyek. Nagyon éhes voltam, bár mikor megvettem a menüt, nem kellett. Valahogy már nem ment le a torkomon, de azért annyit ettem, amennyit úgy éreztem, hogy kell. A többit kidobtam. Leadtam a bőröndömet, majd átmentem a biztonsági kapun. Ekkor még volt 1 órám a kapu nyitásig. 10-kor kellett volna nyitniuk, hogy 10:40-kor felszálljak. Ahogy közeledett egyre jobban, hogy felszállok és elmehetek, állandóan kiírták, hogy késik. Először fél órát, aztán 1 óra késésben voltam. Ami nem lett volna probléma, hogyha nem lettem volna baromira álmos. Már majdnem a váróban aludtam. Lévén, hogy nem szabad elaludnom, muszáj voltam sétálgatni. Vártam, hogy induljunk, de még mindig a percek. Végül 11:45-kor szállt fel a gép a 10:40 helyett. A gépen egyből elaludtam, ahogy a Wizzair-en. A fáradtság már túl nagy volt. Arra keltem fel, hogy már ereszkedünk, és már csak pár perc és leszállunk. Láttam, hogy hol van a hotel a repülőből, megnéztem magamnak, hogy egyáltalán hova megyek és mekkora. Ahhoz képest, elég nagy, legalábbis a szigethez képest. Egy kisvárosba jövök, Inverness-től fél órára. Ez elég jó, nekem tetszik. Amint leszálltam, vártam a csomagra, de nagyon kellett pisilnem is. Már majdnem mindenki elment, mire az én bőröndöm is megérkezett a szalagra. Felkaptam és irány a mosdó. Elvégeztem a dolgom, majd a buszmegállóba mentem. Szerencsémre csak 10 percet kellett várnom a buszra. És olyan busz jött, ami közvetlen a városba visz, tehát nem kellett bemennem Inverness-be. Megvettem a jegyem, majd vártam, míg odaérek. Valóban csak fél óra volt a busz, vagy még kevesebb. Amint megérkeztem, indultam tovább gyalog, hogy beérjek a szállodába. Még az volt a szerencsém, hogy van GPS-em, mert tényleg eltévedtem volna. De így sikeresen, kb 15 perc séta után megtaláltam. A bejárattal gondom volt, mert azt sehol se találtam. Végül az egyik leendő kolléga megmutatta, hogy hol van a recepció, amire mosolyogtam. Biztos elég hülyének néztek, de ez van. A recepción be is mutatkoztam, hogy én leszek az új kolléga Magyarországról. Nagyon kedvesek voltak, mosolyogtak és magyaráztak nekem mindent. Annyi új információ zúdult a nyakamba, hogy először nem értettem semmit. Majd felvittek a szobámba, megmutatták és magamra hagytak, hogyha egy kicsit lepakoltam és szusszantam egyet, akkor menjek le, megmutatnak mindent. Így is tettem, lent a földszinten megmutattak mindent, bár akkora ez a hely, ami az étteremhez tartozik, hogy már elkavarodtam. Végül kérdeztem, de nem sokat, nem derült ki, hogy van-e staff house, mert a szoba számom kérdezték, amit kaptam érkezésemkor, szóval valószínűleg hotel szobában fogok lakni. Ha meg nem, akkor várom, hogy hova megyek. A szobám két ágyas, valószínűleg kapok egy szobatársat, bár megpróbálom elintézni, hogy egy ágyasba kerüljek, az nekem jobb lenne. Van fürdőkádam, hatalmas fürdőszobám, tv-m, vasalóm és még külön nadrág vasaló is van felszerelve a falra, bár azt nem tudom, hogy kell használni, nem is merem. Ennyi volt a megérkezésem napja.

Hamarosan ...

A sikertelen interjú után, ami szerintem annyira nem volt sikertelen, csak hát lusták az angolok. Ez van, nem búslakodtam, mert tudtam, hogy mi jön utána. Nem kellett sokat várnom, kb. 2 vagy 3 nap után újrahívtak, hogy van szerződésem mehetek vissza. Nagy meglepetésemre Inverness mellé megyek kb 20 percre. Szóval már ismerem a területet, így nem lesz semmi újdonság ráadásul már rutinos vagyok itt. És nem mellesleg szeretem ezt a helyet, mindenki barátságos és kedves. Megint kezdődhetett az ivászat és búcsúzkodás.

Volt kollégáimmal beültünk a szokásos helyünkre és ittunk, beszélgettünk, jól éreztük magunkat. Annyira jó volt, bár utána nem nagyon tudtam aludni és hát hajnalban ugye indulás van. De mindez mellékes, hiszen jól éreztem magam. Mindenkivel, akivel sikerült találkoznom. Jó érzés, hogy ennyi embernek azért mégis csak fontos vagyok és nem csak akkor találnak meg, mikor hasznuk van belőlem.

Ez úton is köszönöm nekik a barátságot! Ezt kiérdemelték! Nemcsak a volt kollégáimban csalódtam kellemesen, hanem olyan emberekben, akikkel igaz elvesztettük a kapcsolatot, de azóta is jó kapcsolatot ápolunk.

És vár egy új hely, új emberek, új tapasztalat. Kíváncsi vagyok rá, izgatott vagyok. Newton Hotel jövök!

Már meg sem ijedtem attól, hogy hívni fognak és angolul kell beszélnünk. Ki is találtam egy nagyon szép szöveget, magamban gyakoroltam, milyen kérdések lehetnek, mit fogok rá válaszolni. Bár nem tetszett ez a munkakör, mert general assistant volt megjelölve, ami ugye housekeeping is. Én pedig azt nem szeretném, mert tudjátok milyen, csak oda kell leginkább ember, nekem meg elegem lett. Ezért sosem szabotálnék egy interjút, távol álljon tőlem, de úgy voltam vele, hogyha sokat vagyok housekeepingen, ott hagyom a helyet. A megadott időpontban azért nem mondom, hogy nem voltam ideges. Vártam a hívást, de semmi. Anyuval is megbeszéltem egy találkozót utána, hogy be tudjak számolni, hogy mi is lesz.

Az időpont már rég lejárt, nekem meg indulnom kellett, így felöltöztem és elindultam. Majd rá negyed órára hívott újból, mikor már anyuval boltban voltunk, én meg megkértem, hogy hívjon vissza holnap, ha már ennyire nem volt képes az időt betartani. Persze nem mondtam, csak gondoltam. De másnap nem hívott, bár gondoltam, hogy nem fog, mert az ilyenek úgysem hívnak vissza. Sebaj, de legalább értettem, mert az a munka Yorkshire-ben lett volna egy camping-ben, az erdő közepén. És egész jól megértettem a telefonáló angolját, pedig riogattak, hogy ez a legnehezebb angol. Amúgy elárulom, szerintem a glasgow-i angol sokkal nehezebb. Gyorsan és hadarva beszélnek, a yorkshire-iek legalább lassan. Nem tudom, legalábbis nekem ez jött le.

A lényeg, hogy nem kaptam szerződést ide, hát annyi baj legyen.

Senki se tudta, hogy hazajövök, legalábbis csak ketten talán. De pont elég volt ahhoz, hogy nagyszerű meglepetést okozzak mindenkinek, aki nem tudta. Először haza kellett jutnom, bár anyu szabotálta ezt, mert ahelyett, hogy végig dolgozott volna, és így el tudtam volna kapni a munkahelyén, inkább elment fodrászhoz. Na sebaj, legalább el tudtam pakolni és tudtam találkozni a legjobb barátommal. Mondanom sem kell, hogy nagyon fura volt a tiszta és kulturált városból bejönni a koszos, büdös, c***okkal tele zajos városba. El sem tudom mondani, hogy az életkedvem mennyire elment ezt látni. Annyira megszoktam már, hogy ezek nem ordítoznak a buszon, és tiszta minden, hogy fura volt és még jobban idegesített, mint amúgy.

Másnap kocsiba ültem, meglepő volt megint a másik oldalon közlekedni, majd bementem a volt munkahelyemre, ahol meglátogattam a volt kollégáimat, akik mit sem sejtettek a hazaérkezésemről. Nagy meglepetés volt, mondta a kolléganőm, mert nem számított rá, és abban volt, hogy még kint vagyok, hiszen írtam egy e-mailt, amiben ezt írtam. Agyon ölelgettük egymást a munkahely előtt, nagyon jó volt újra látni és újra ebben a környezetben lenni. Szerencsémre minden kollégám bent volt, akit meg akartam lepni. A váltásvezető külön kérte, hogy maradjak, amíg hátra nem ér. Órákat beszélgettünk, már elfáradtam, de nagyon jó volt.

Este kaptam egy telefonhívást a kolléganőmtől, hogy mi lenne ha elmennénk bulizni, egyet táncolni. Már annyira hiányzott, hogy persze, hogy beleegyeztem. Bár elszoktam a fennmaradástól, ez ott ki is derült, mert hamar kiment az energiám a táncolástól. De nagyon jól éreztem magam és már kellett ez a feszültség levezetés. Odakint rengeteget ittam, mert máshogy nem tudtam a feszültségem levezetni, tönkre meg nem akartam tenni a kezem, hogy szétverek valamit. Tudom nem a legjobb választás, de egy faluban, ahol van 10 ház ott nem nagyon tud mit csinálni az ember.

Majd végül mindenkivel találkoztam, akivel megbeszéltem, hogyha már itthon vagyok, akkor fussunk össze. Szerintem nagyon remek pár hét volt, amit otthon töltöttem. Bepótoltam a vezetést is, imádok vezetni, és most különösen senki hülyesége sem érdekelt, aki menőzni akart az utakon. Csak vállat rándítottam és mosolyogtam, nem érdekelt. És meglepően ezt sokakat jobban zavarta, mintha odaléptem volna a gázra. Sajnos Keszthelyre nem jutottam el, de remélhetőleg jövő nyáron az is bepótolva lesz.

Hamarosan...

Hamarosan...

Hamarosan ...